|
Presbiteri konferencia Nagyvárad-Rogériuszon |
|
Az egykor együvé tartozó két szomszédos református egyházkerület, a Tiszántúli és a Királyhágómelléki közös presbiterkonferenciát tartott a hétvégén Nagyváradon. Érdekes és tanulságos előadások hangzottak el az egyfajta felnőttképzésnek beillő értekezleten, amelynek bevallott célja volt, hogy történelmi látásukban felkészült, hitüket tudatosan megélő presbiterei legyenek az egyházközségeknek. Ennek tudatában a kongresszus tárgykörét az Erdélyi fejedelmek, akik a magyar református egyházat szolgálták címmel hirdették meg.
A presbiteri konferenciákat évente tartják meg, mindig másik egyházmegyében. Ez alakalommal a váradrogériuszi templom volt a helyszíne, illetőleg az egyházközség és annak nőszövetsége a házigazdája-vendéglátója a rendezvénynek. |
|
Tovább...
|
|
|
Amerikai támogatás erdélyi magyar diákoknak |
|
Péterffy Gyöngyi költő, az amerikai Erdélyi Érdekvédelmi Bizottság vezetője a Magyar Ösztöndíj Alap (Hungarian Scholarship Fund) alapítójával, Bognár Bélával és feleségével, Aprillal, tíz éve célul tűzte ki magyarországi és a Magyarországtól elszakított területeken élő jó képességű, szegény magyar diákok támogatását.
Az eddig támogatott diákok száma mára elérte a 102-t: Magyarországról 21, Erdélyből 46, Délvidékről 10, Felvidékről 15, Kárpátaljáról 21 tanuló részesült ilyen támogatásban. A diákok közül eddig 37 kapott első diplomát, 12 befejezte a mesterképzést, öt diák szerzett doktori fokozatot, három orvosdoktori címet, egy ügyvéd lett, négy református teológiát végzett és egy római katolikus pap lett. |
|
Tovább...
|
|
|
Bolyai János-emlékkonferencia Százötven évvel ezelőtt halt meg Bolyai János, a nem euklideszi geometria világhírű felfedezője, a magyar tudomány legnagyobb alakja. Az évfordulóra nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián, szeptember 2–4. között pedig a marosvásárhelyi Sapientia EMTE koronkai székhelye látja vendégül a neves magyarországi és hazai Bolyai-kutatókat.
A Magyar Tudományos Akadémia, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által szervezett nemzetközi konferencia célja, hogy méltó emléket állítson a 150 éve elhunyt tudósnak. A budapesti helyszínen főként munkásságáról geometriai témájú előadásokat hallgathatnak az érdeklődők. Marosvásárhelyen életének főbb állomásait és a Bolyai-kultusz kialakulását mutatják be az előadásokon, majd kedvenc zeneműveit a Kultúrpalotában hallgathatják meg az emlékkoncerten, végül pedig felavatnak egy emléktáblát azon a házon, amely helyén 1846 és 1852 között Bolyai János családi háza állt. |
|
Tovább...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 21 - 24 / 2396 |