Kezdőlap arrow Történelmi adatok arrow Az Egyházkerület címere
Az Egyházkerület címere Nyomtatás E-mail
Az Erdélyi Református Egyházkerület címere

Az erdélyi történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus, unitárius) mindenike évszázados jogszokás alapján használja jelképeit, melyeket vagy fejedelmi adományként kaptak, vagy az egyházi tradiciók alapján szerkesztettek meg.

Az Erdélyi Református Egyházkerület címerének megszerkesztésénél 1990 elején a pelikán jelképét vettük alapul. Ismeretes, hogy a középkori keresztyén szimbolikában vált a fiait saját vérével tápláló pelikán Jézus Krisztus jelképévé. Az Erdélyi Református Egyházkerület címerét csücskös talpú pajzsra szerkesztettük, mely felett egy nyitott aranykorona látható. A középen hasított pajzs jobboldali címermezője kék színű, míg a baloldali vörös színű. Ez a két szín nemcsak az erdélyi és magyar heraldikában használatos évszázadok óta, hanem a legtöbb erdélyi magyar város zászlajának színe is. A kék színű címermező jobb sarkában az aranyszínű nap, a vörös színű címermező bal sarkában az ezüstszínű, fogyó Hold található. Mind a Nap, mind a Hold a legrégebbi székely heraldikai szimbólumok közé tartoznak. Eredetük a hun és magyar őstörténetbe nyúlik vissza. Eleink imával köszöntötték a felkelő Napot, mely a hatalom, a bátorság és a boldog élet szimbóluma. Este a tisztaságot, a békét, a szeretetet jelképező Holdhoz mondottak imát. A kék szín szimbolikus jelenléte Mongóliában most is az, hogy ez a szín elűzi a rosszat, míg a vörös szín az önfeláldozás, a bátorság szimbóluma. A címerpajzs zöld mezőjében a fészkén fiókáit önnön vérével tápláló pelikán az Úr Jézust, és a híveit nagy áldozatokkal szolgáló és fenntartó Református Egyházat jelképezi. A zöld mező alatti, hullámosított ezüstsáv pedig a Kolozsváron keresztül folyó Szamos szimbóluma. A címerhez utólag elhelyezett fehér színű szalagon az alábbi igei jelmondat olvasható: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8,31).


dr. Székely András-Mihály


Letölthető címerek

100 px png100 px png


200 px png200 px png


500 px png500 px png


1968 px png1968 px png


221 px jpg221 px jpg
erek-cimer-szines.tif

erek-cimer-vonalas.tif

 
< Előző