2010. július 4-én székely-mezőségi kórustalálkozónak adott helyet a csittszentiváni kultúrotthon. Az eseményt a helyi Shalom kórus szervezte, támogatta a Communitas Alapítvány és a Bandi Dezső Kulturális Egyesület.
Ábrám Ildikó, a Shalom kórus tagja köszöntötte az egybegyűlteket a 96. zsoltár szavaival: „Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról napra az ő szabadítását”, és néhány gondolatot osztott meg a jelenlévőkkel az éneklésről, ennek örömeiről.
Ismertette a kórusok fellépésének rendjét, majd átadta a szót, a hangot a Shalom kórusnak. A kórus 2005-ben alakult mint pedagóguskórus, de mivel száma egyre apadt, a kórusban ma bárki, aki szeretne énekelni, megteheti. Szőcs Róbert volt a kezdetekben a karnagy, majd Westerbeke Arabella, 2009 őszétől Szász Emese Rebeka vette át a kórusvezetést.
A szervező kórus után a neszmélyi református vegyes kar és a neszmélyi református férfikar lépett a kultúrotthon színpadára. A két kórus Magyarországról érkezett Erdélybe és vállalták Molnár Péter karnaggyal azt, hogy szép éneklésükkel gazdagabbá, színesebbé tegyék rendezvényünket. Ezt követően a marosszentgyörgyi Reménység kórus énekelt Szilágyi Barna-Béla karnagy irányítása alatt. A csittszentiváni református egyházközség Harmónia kórusa következett Baloghné Rácz Éva karvezető vezetésével, majd a Szabadság úti Szabadság kórus lépett a színpadra, hangszerekkel kiegészítve, gazdagítva műsorukat. A kórust Dénes Előd lelkipásztor vezeti. Őket a Szabadi úti Egyetértés és Szeretet kórus követte Bede István kántor-karnagy vezetésével. A záró kórus az udvarfalvi Hozsánna kórus volt Szőcs Róbert irányításával. Fiatal hangok, lendületes, szép, örömteli éneklés jellemzi a rendezvényt záró kórus hangzását.
A kórustalálkozó szeretetvendégséggel ért véget, közben alkalmunk nyílt ismerkedni, beszélgetni, a tapasztalatokat megosztani.
Köszönet jár mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak ennek a rendezvénynek a létrehozásához: a támogatóknak, a kórustagoknak és nem utolsósorban a jelen levő kórusoknak a szép ünnepért, amit szívből remélem, hogy megismételhetünk!
Szász Emese Rebeka kórusvezető
Népújság, 2010-07-27