|
 „Itt, ahol lágy dombok csipkéi szegélyezik a láthatárt, és az országút zaja átszűrődik a lombos fák függönyén, ahol az ember lelkét ünnepélyes borzongás járja át, itt találkozunk évről évre ismerősök és ismerős ismeretlenek, akiket csak ezen a napon látunk, de egymásra mosolygunk, itt találkozunk, hogy megmerítkezzünk a múlt emlékeiben, töltekezzünk a mindennapok küzdelmeihez.”
Vasárnap tartották Fehéregyházán a 114. Petőfi-emlékünnepélyt, a költő eltűnésének 161. évfordulója előtt pár nappal. Szombaton délután koszorúztak az Ispánkútnál, vasárnap délelőtt a fehéregyházi református templomban a falu szülötte, Páll Attila, Fiatfalván szolgáló lelkész hirdette az igét. Múltunk tiszteletére, keresztyén magyar értékeink megőrzésére biztatott Timóteusból vett alapigéjének magyarázatával: „A rád bízott drága kincset őrizd meg, a bennünk lakozó Szentlélek által.”
A Múzeumkertben a kedves mosolyú Nagy Judith, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (PSME) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket és vezette az ünnepséget. A főszervező ezúttal is Szabó József, az egyesület elnöke volt. A zenét a Kövecsi Csaba vezette fehéregyházi fúvósok szolgáltatták. A turulmadaras emlékműnél koszorút helyeztek el az egyesület vezetői, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza városok küldöttei, az RMDSZ fehéregyházi, segesvári és marosvásárhelyi szervezeteinek megbízottai, a fehéregyházi és segesvári református gyülekezetek, a fehéregyházi unitárius leányegyház képviselői, a brassói RMDSZ és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, az Udvarhelyszéki Történelmi Vitézi Rend küldöttsége és a debreceni Pro Patria Alapítvány vezetői.
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület részéről Jakabházi Béla tanár úr mondott ünnepi beszédet, őt követte Ficsor József kiskunfélegyházi polgármester, Lasztovicza László kiskőrösi alpolgármester és Vitéz Báró Emődy Dániel István, a Pro Patria Alapítvány elnöke Debrecenből (a márciusi ifjak egyikének, Petőfi és Jókai barátjának azonos nevű dédunokája, aki megkoszorúzta a tavalyelőtt állított emléktáblát is, a múzeum falán.) Elhangzottak a következő költemények: Kiss Jenő: A fehéregyházi síkon (szavalta Nagy Tímea, VIII.o., Petőfi Sándor: Golyók sűvítenek, kardok csengenek (Fodor Lilla, VII. o.), Garai Gábor: Szabadság (Nyárádi Izabella, VII. o.), Petőfi Sándor: Szűlöföldemen (Ficsor Eszter, 10 éves, a félegyházi polgármester unokája), Petőfi Sándor: Hazámban (Gábos Dezső, a PSME tiszteletbeli elnöke), Petőfi Sándor: Hazámban (Gábos Ágnes, a Dezső tanító bácsi unokája). A műsort a segesvári református egyház kórusa zárta.
– A múltat vizsgáljuk, és magunkba tekintünk. Petőfi határozottan hitt abban, hogy a jó győzni fog – mondotta egyebek mellett Jakabházi Béla segesvári tanár, az emlékünnepség helyi szónoka. – Mi annyi csalódás után már alig reménykedünk abban, hogy jönnek még jobb idők. Akkor egy eszme egybekovácsolta a nemzetet. Most nemzetünkre a széthúzás, a pártosodás jellemző. Petőfi versei szájról szájra terjedtek, lelkesítettek, gyújtottak. Ma olvasunk-e még verset, s ha igen, megtaláljuk-e bennük azt a lelkesítő eszmét, amiért áldozatot hozni érdemes? Akkor biztosan látták a célt, amely oly közelinek és elérhetőnek tűnt. Most, mint viharban hánykolódó hajó utasai, azt sem tudjuk, van-e szabadulást kínáló biztos part. Nekik volt nemzeti büszkeségük, minket más értékek motiválnak: a pénz, az érvényesülés – akár embertársaink rovására is. A rosszul értelmezett szabadság önzővé tesz. Ők határozottan, nagy-nagy elszántsággal cselekedtek úgy, ahogy kell. Mi még mindig az „ahogy lehet” elvét hirdetjük, és hagyjuk, hogy sodorjon az ár. Autonómiáról beszélünk, de csak az elvi vita szintjén, ahelyett, hogy saját autonóm személyiségünket formálnánk, alakítanánk. Ha szabadságról beszélünk, gyanússá válunk, rögtön az a vád ér, hogy visszük Erdélyt. Nem, tisztelt hölgyek és urak, nem akarjuk mi vinni azt sehová, csak megváltoztatni, otthonosabbá tenni azt, boldoggá tenni közösségünket. Hogy ne csak a kormány megszorító intézkedéseiről, külföldi munkavállalásról, megélhetési gondokról, gyermekeink továbbtanulásáról beszéljünk egymással, ne csak panaszáradat hallatsszék, hanem lelkünknek is jusson bor és kenyér, és ne az önfelszámolódás felé haladjunk.
Hajtsunk fejet a szabadságért elesett hősök emléke előtt, és nézzünk szembe bátran a jövővel, itt, ezen a véráztatta földön, mert erre kötelez a hely szelleme.
– Petőfit – bármennyire szerették volna is – sohasem lehetett félremagyarázni, hallottuk Ficsor József polgármestertől. – Jól tudta: a legélesebb fegyvernél is hatásosabb a kellő pillanatban kimondott szó. Eszméi mindig kiállták az idő próbáját. Szellemiségét semmiféle idea, társadalmi berendezkedés nem tudta megmásítani. Mi, kiskunfélegyháziak büszkék vagyunk arra, hogy Petőfi a kiskunok szabadságvágyából merítve az 1848-as márciusi események élére állt, hirdetve a nemzet szabadságvágyát.
– Amíg együtt ünnepelhetünk, addig él a szabadság megőrzésébe vetett hitünk, de mikor már ünnepeinket is feláldozzuk a közöny, az anyagiasság oltárán, akkor gyökértelen idegenek leszünk – figyelmeztetett Lasztovicza László. Sorsával példát mutat számunkra Petőfi, aki magát az emberi tehetséget kínálja fel.
Vitéz Báró Emődy Dániel méltatlankodásának adott hangot, hogy míg „Tusványoson” alig lehetett átjutni a sűrű tömeg miatt, Fehéregyházára egyre kevesebben jönnek el emlékezni.
Azért mégis jutott a közelebbi és távolabbi hűségesekből egy közepes gyülekezetre való, akik hálásan tapsoltak a szavalatoknak, koszorúztak, énekeltek és emlékeztek vasárnap délelőtt és kora délután –, amikor még ez a szeszélyes, kiszámíthatatlan idő is kegyes volt hozzánk Fehéregyházán.
Bölöni Domokos
Népújság, 2010-07-26
|
