|
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében megszervezett Kálvin-napok keretében 2010. július 8-án gyermeknapot tartottunk Bitán. Nagy örömünkre szolgál az, hogy ezen a napon 229 gyermek érkezett Bitára mintegy képviselve egyházmegyénk 24 gyülekezetének részvételét. Az ünnepség a templom előtti téren kezdődőtt csoportjátékokkal és csoportalakítással. A csoportok megalakulása után a gyermekek csoportvezetőikkel közösen bevonultak a templomba, ahol közös éneklés és a gyermekistentiszteletre való ráhangolódás vette kezdetét. Az istentisztelet előtt Nt. Szőcs László a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Roth Levente helybeli lekipásztor köszöntötte a Bitára érkező gyermekeket.
A gyermekistentisztelet interaktív módon, drámajátékos bemutatással kezdődött, ahol a gyerekek megtapasztalhatták azt, hogy mennyire nagy érték számunkra az, amikor anyanyelvünkön olvashatjuk és hallhatjuk Isten hozzán szóló szavát, üzenetét. Az istentisztelet alapigéjét „Íme, az én anyám és az én testvéreim.” (Mk 3, 34) és annak magyarázatát drámás feldolgozásban maga Jézus vitte a gyermekek elé átadva annak az áldásnak a lehetőségét, hogy ők lehetnek Jézus nővérei és fivérei, ha Isten akaratát cselekszik. Az istentisztelet után Kálvin életútjának fontosabb állomásait (gyermekkor, székfoglaló beszéd az egyetemen, titkos összejövetelek, menekülés, erkölcsi rendeletek, a genfiek elzavarják és visszahívják) ismerhették meg a gyermekek szintén drámai megjelenítésben. Ebéd után a gyermekek a kialakított csoportokban forgószínpad keretében Kálvin élethelyzetekbe kerültek. Végigjárták és aktívan megtapasztalták az előzőleg bemutatott kálvini élethelyzeteket: „mocsárjáték” keretében megélhették a menekülés helyzetét, kipróbálhatták magukat székfoglaló beszéd írása közben és abban, hogy hogyan lehet embereket meggyőzni, titkos formában igei üzeneteket átadni, buzdító plakátokat készíthettek, a csendes sarokban lelki bajaikat ismerhették fel majd a csendes sarok csodapatikájában orvosságot, utasítást, receptet kérhettek a felismert lelki bajokra. A gyermekekkel és a szervezőmunkával töltött napok áldásosak voltak számunkra, lelkiekben sok gazdagságot kaptunk a Kálvin gyermeknap megszervezése alatt. Köszönjük ezt a lehetőséget az Urnak, köszönjük a lelkészekből és vallástanárokból alakult munkacsoport áldozatos munkájának, gyülekezetünk asszonytestvéreinek, azon testvéreknek, akik anyagiakkal és pánkóval járultak hozzá a gyermeknap megszervezéséhez és köszönjuk a Communitas Alapítványnak.
Szabó Kinga vallástanár Bita, 2010. július 19.
FOTÓIPORT                |