|
Vakációs bibliahét a szászújfalusi táborozó helyen Immáron 7-ik alkalommal, június 30. és július 3. között zajlott az evangelizációs gyermektábor, vagy más néven vakációs bibliahét a szászújfalusi (apaújfalusi) táborozó helyen a segesvári és erzsébetvárosi református egyházközségek szervezésében.
A táborban 66 segesvári és erzsébetvárosi református (pár katolikus és unitárius) gyerek vett részt, illetve 10-12 felnőtt, aki a programot szervezte nekik. A tábor a szászújfalusi evangélikus templomban tartott Istentisztelettel kezdődött szerdán délben, és a szülőknek bemutatott műsorral zárult szombaton este. Közben a négy nap alatt sokféle lelket és testet építő, gazdagító tevékenységre került sor. Reggelente az ébresztő trombitaszó után reggeli torna volt, ezt követte az áhítat, majd étkezés után a gyerekek megismerkedhettek a napi bibliai történettel: első nap az Egyiptomból való kivonulással és a páska ünnepével, második nap a kánai menyegzővel, harmadik nap pedig a királyi menyegzővel. A történeteket a felnőttek mutatták be mesélve, dramatizálva vagy árnyjáték megjelenítésével. Aztán következett az aranymondás rögzítése, kézimunka elkészítése, majd a hallottak elmélyítése kiscsoportos foglalkozáson. A bibliai anyag feldolgozása a KOEN Alapítvány által kiadott könyv és lemez alapján történt. Délutánonként alternatív foglalkozásokra került sor: futball, röplabda, kötélhúzás, zsákban ugrás, lovaglás, kocsikázás a faluban, gyöngyfűzés, bogozás és még sok más, esténként pedig éneklés, zsidó táncok tanulása tette színesebbé a programot (pénteken este mindez a tábortűz körül zajlott). Mikor a trombita takarodót fújt, a fáradt gyereksereg nyugvóhelyére vonult. Áldás volt ez a négy nap gyerekeknek és szervezőknek egyaránt. Hisszük, hogy nem nyomtalanul múlt el egyikünk életéből sem. Nagy szükség van az ilyen alkalmakra, hiszen egyházunk megújulása nem a "vasárnapi keresztyének" langymeleg élete által képzelhető el, hanem csakis Istennek szolgálóké által.
Balázs Tünde, vallástanár 2010-07-16
|