„A Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek… kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.” Kol 1,2

Templomainkban minden alkalommal elhangzik e szó: kegyelem. Értjük, mit jelent? Világi értelme világos: A megérdemelt és megítélt büntetés elengedése. Ez benne van bibliai értelmében is. Az ember, minden ember, bűnös. Nem valósítja meg azt, amire Isten rendeli. Bűneivel kiérdemli teljes és végleges pusztulását, a kárhozatot. De Krisztus, ha az ember bűnbánattal és magát a jóra elszánva kéri, a maga tökéletes engedelmességének érdemét neki ajándékozza, a kárhozattól megszabadítja, és úgy vezeti örök életre, mintha, Káténk szavaival: „semmi bűnt nem tettem volna, sőt mintha én tanúsítottam volna mindazt az engedelmességet, melyet Krisztus értem tanúsított.” Másik vonása e szó értelmének az áldás. Isten nem csak az örökéletet ígéri, de a földi életben is elhalmoz ajándékaival. Ezek között pedig legnagyobb a békesség. Az a nyugodt bizonyosság, hogy Isten kezében vagyok, az ő akarata nélkül semmi sem történhetik velem. Ha külső életemet ezer háborúság zavarja, belül akkor is csend van, öröm és boldogság. De ezt csak azok nyerhetik meg, akik Istentől hittel elfogadják és engedik, hogy Krisztus megszentelje: Isten gyermekévé, egymás testvérévé tegye őket.

Csodálatosak a te ígéreteid, kegyelmes Atyánk. Igédnek ez az egy mondata elég ahhoz, hogy betöltse minden vágyunkat, minden reményünket. Meghálálni soha, csak megköszönni tudom, hogy te engem is ilyen áldásra, ilyen kegyelemre méltatsz. Köszönöm a Krisztus ajándékát, hogy méltatlanul is nekem adja érdemét, amit vére utolsó cseppjének hullásáig tartó engedelmességével szerzett. Köszönöm a békességet, mely mindig megvigasztal és erőt ad életem minden nyomorúságában. Köszönöm a hitet, hogy kegyelmed mind itt, mind halálom után az enyém marad. Szentelj, Atyám, engem is gyermekeddé, embertársaim jó testvérévé, Krisztus hű megváltottjává. Ámen.