„Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.” Ámósz 3,2

Nem életbiztosítás keresztyénnek lenni. Valamikor a keresztyénség fészke, otthona, a Szentírás bölcsője, az apostolok leveleinek címzettjei voltak Kis-Ázsia és Észak-Afrika nevezetes városai. Ma sehol sincs annyi pusztán maradt rom, mint azon a vidéken. Utánuk Európa következett, benne a mi népünk. A hit tette naggyá, világ vezérévé. Most a pogányok között sincs annyi üres templom, mint Európában. De annyi pusztító, nem csak istentelen, de embertelen háború sem pusztított más vidéken. Isten nem beszél hiába. Hisszük – nem hisszük, ő betartja szavát. Számon kéri rajtunk bűneinket. És nincs menekvés az ő ítélete elől. Pedig minden drága kincse még most is a miénk. Egyházaink megvannak. Templomaink nyitva állnak. Rádióból, televízióból még azokra is árad az ige, akik nem fárasztják el magukat a gyülekezetekbe. Nincs még bezárva előttünk Isten ajtaja, s ha kopogtatunk rajta, örömmel fogad be országába. Csak építeni kellene, minden köve rendelkezésünkre áll. Jobb nekünk egymás szemét kiszedni? Jobb a gyűlölet minden vallását magunkévá tenni? Még mindig nem látjuk be, hogy nincs más út a számunkra, csak a krisztusi szeretet útja? Száz évvel ezelőtt még pogány népek boldogan fogadják be az ő szavát. Ő nem marad tanuk nélkül, de mi lesz velünk? Testvéreim, a kevesek hitét elfogadja az egész nép helyett. Vállaljuk tanúságát!

Urunk, ítélő Istenünk, előtted állunk. Ma még, vagy ma már nem vagyunk sokan, akik szívből vállaljuk követésedet. Te a maradék népet sokszor nevezed elégnek áldásodra. Fogadj el engem is a maradék tagjának. Fogadd el hitemet, kevés szolgálatomat, fogadd el akaratomat, vágyamat, hogy a tied akarok lenni. Krisztus értem is meghalt. Háromszor szent neved rám hullott a keresztségben. Őszintén bánom súlyos bűneimet. Most is kérem áldásodat. Bízom ígéretedben. Ígéreted szerint fogadj el a hozzám hasonlókkal együtt, s népemet, egyházamat ítéld kegyelemre. Ámen.