Kezdőlap arrow Napi áhitatok arrow Napi áhítat - 2010-02-05 - Filippi 1,2
Napi áhítat - 2010-02-05 - Filippi 1,2 Nyomtatás E-mail

„Kegyelem néktek és békesség Istenfoi a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” Filippi 1,2

Íme Pál köszöntése, jót kívánása legkedvesebb gyülekezetének írt levelében. Mindkét szavának tág értelme van. A „kegyelem” jelenti az áldást, Isten szeretetének és ajándékainak kiáramlását. A „békesség” Pál anyanyelvén így hangzik: „sálóm”, ez a szó pedig mindent jelent, ami jó és szép lehet az életben, amit két egymást szereto ember kívánhat a másiknak: külso és belso békességet, nyugalmat, jólétet, örömöt, boldogságot. Olyan szép az, hogy az anyaországi reformátusok „Áldás, békesség!”, az erdélyiek „Békesség Istentol!” szavakkal köszöntik egymást, mindketten ebbol az igébol idézve. Ezt üzeni nekünk Isten. Ezt kívánja adni, ami nem kapható másfele, csak nála, ahogy az Úr Jézus Krisztus tanítja és közvetíti nekünk. Tole kell kérni magunknak, és tole kell kérni egymás számára. Oszinte szóval kell kérni: oszinte hittel, hogy O azt megadhatja és meg is akarja adni. Oszinte szeretettel, hogy azt én valóban kívánom annak, akit ezzel a szóval köszöntök. Akkor tudhatom, hogy Isten sem tekinti ezt egyszeru gépies köszönésnek, meghallgatja, és valóban megáldja vele azt is, aki kéri, azt is, akinek számára kéri.

Istenünk, Toled kérjük a kegyelmet és a békességet. Nagyon hiányzik mindketto mai életünkbol. Kegyetlen világban élünk, mindenki csak önmagával törodik, nincs segítség a gyengék, tehetetlenek, elhagyottak számára. És nincs békességünk. A világ háborútól, terrortól, maffiától, kizsákmányolástól fél, az egyes ember kenyere elvesztésétol, családja felbomlásától. Békesség csak ott van, ahol rád bízzuk magunkat, áldás csak ott, ahol Te ajándékozol meg vele minket. Könyörgünk, Atyánk, ne hagyd ezt a mi világunkat, ne hagyd a mi népünket beleveszni a hitetlenség átkába! Újítsd meg rajtunk kegyelmedet, hozd vissza apáink hitének erejét, áldását, békességét! Ámen.


(Varga László: Isten asztaláról)
 
< Előző   Következő >