„Nem azt kérem, hogy vedd ki oket a világból, hanem hogy orizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” János 1 7,15-17

Krisztus utolsó estéjén, mintegy végrendeletképpen, értünk imádkozik. A tanítványaiért. Aki az igét olvassa, már tanul, tehát tanítvánnyá lett. De Jézus azokért a tanítványokért könyörög, akik be is vették, el is fogadták az Ő tanítását. Azok többé nem „a világ fiai”. Már Isten országának polgárai. Úgy kell itt élniük, mint idegen állampolgárnak idegen földön. Sokan vannak, akik ezt megértve ki is próbálnak szakadni „e világból”, külön otthont, elszigetelt kolóniát alkotni benne. Jézus éppen ezt nem akarja. Talán úgy mondhatnánk: vendégmunkások vagyunk e világban, de munkások. Talán úgy, mint európai vendégmunkások olyan országban, ahol a helybéliek nem szeretnek dolgozni, hagyják, hogy a vendégek végezzék a munka nehezét. Isten a világnak is Ura. Azért a mi feladatunk az, hogy széppé, gazdaggá varázsoljuk ezt az idegen világot. Mert a végso cél mindig az: Isten országává tenni, népét pedig Isten népévé. Hogy mások vagyunk? Igen. Isten igéje megszentel: a szó eredeti értelmében szentté, azaz mássá tesz. De csak akkor és addig, amikor az Ő igéje él és hat bennünk.

Atyám, Krisztus azon az éjszakán értem is imádkozott. Gyenge tanuló vagyok, de az Ő tanítványa. Még nem érzem, hogy mássá lettem volna, a „megszentelés”, a „szentté válás” szavak olyan idegenek a számomra, nem érzem otthon magam bennük. De kérem segítségedet, hogy „mássá” legyek. Tudom, hogy kockázatos: lehet, hogy eddigi társaim, barátaim kinevetnek, talán kiközösítenek. Add, hogy ne úgy legyen, add, hogy ok is „mássá legyenek”! Védj meg attól, hogy én süllyedjek vissza a nélküled való életbe! Engem is orizz meg a gonosztól, mind a bennem kísérto, mind a kívülrol rám töro gonosztól! Igéd erejével tarts meg, hogy Tied maradjak ebben a világban! Ámen.