|
„…Simon Péter így szólt hozzájuk: ’Elmegyek halászni.’ Azok ezt mondták rá: ’Mi is elmegyünk veled.’… de azon az éjszakán semmit nem fogtak… Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, …belevetette magát a tengerbe.” Jn 21,1-7 Szegény Péter! Mint a megvert kutya, úgy kullog Jézus után. Tudja, tagadásával minden jogát elvesztette arra, hogy Jézus valaha is szóba álljon vele. De azt is tudja, hogy Jézus szereti õt, azt is, hogy bocsánata nélkül az õ élete semmit nem ér. Elsõként rohan az üres sírhoz. Kutyaszemekkel néz a megjelent Jézusra. Szomorúan hallgatja az emmausi tanítványok lelkes beszámolóját: õket megszólította, õt nem. Tamásnak elõtte mutatja meg a sebeit, õrá nem is pillant. Napok, hetek telnek, megpróbálkozik régi foglalkozásával, a halászattal. A többi tanítvány szereti, most is becsüli õt, vele mennek, de Jézus nélkül nincs eredmény. Észreveszik, hogy Jézus áll a parton, Péter ott hagy barátot, halat, ugrik a tengerbe, hogy elsõként érjen hozzá, de még akkor se állnak vele szóba. – Nem ismersz magadra, testvérem? Nem tapasztaltad még, milyen az, mikor az ég bezárul fölötted, érzed, hogy imádságod fennakad, üresen kong, nincs rá felelet? Hogy csõdöt mond, bármihez kezdesz? Igen, valahol elhibáztad. Valami olyant tettél, amitõl a becsületed veszett el Isten elõtt. Most leckét kapsz. Fogadd el. De kérd, kitartással kérd bocsánatát, míg meg nem hallod a kérdést: „Szeretsz te engem?” Kegyelmes Istenem, szeretlek téged. Úgy mondom, mint Péter, mikor végre megszólította megbántott Jézusa. És bár igaz, ugyanolyan hiteltelenül kong a szavam, mint az övé. Talán nem is tudom, lehet, hogy nem akarok õszintén szembenézni azzal, mit vétettem, hogy nem felelsz imádságomra. Talán mentegetõzni próbálok. Kapcsolj magadhoz, nehogy elkeseredve ismét megtagadjalak. Mutass rá kegyetlen õszinteséggel, hol hibáztam el, hol lettem méltatlanná még a bocsánatkérésre is. Büntess, ha arra van szükség, de ne vond meg tõlem szeretetedet. Halld meg imádságomat, fogadd el megbánásomat, bocsánatkérésemet. Bûnös vagyok, Uram, de szeretlek téged. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról) |